2018. május 13., vasárnap

Prológus - Kisujj eskü


A szerelem lehet szép, viszont lehet rohadtul fájdalmas, ha az a személy, aki iránt érzéseket táplálsz le se szar téged, mert számára csak egy gyerek vagy. - Hayley Mills.


  Lassan fél éve próbálom elhitetni magammal, hogy egy nap majd észrevesz engem. Minden nap keményen próbálkozom, hogy egyszer is úgy tekintsem rám, mint egy lányra, hiszen én már hosszú ideje bele vagyok esve, viszont ő csak barátként néz rám. Én csak egy barát vagyok számára.
  Mióta tegnap a fejemhez vágta, hogy mennyire örül, hogy egy ilyen csodás barátra tett szert, a szívem darabokra tört, én pedig már fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal. Mélyen belül már most tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg én számára mindig csak egy barát leszek, próbálkozzak bármennyire is, de szeretném azt hinni, hogy igenis képes leszek magamba bolonditani őt. A remény hal meg utoljára, nem igaz?
  Most pedig itt ülök összetört szívvel egy fiú szobájában, aki hasonló helyzetben van, mint én. Mindketten reménytelenül szerelmesek vagyunk, csak nem egymásba, hanem egy olyan személybe, aki valószínűleg sosem lesz majd a miénk. De a vesztesek tartsank össze, igaz? Lehet, hogy nem ismerem, még a nevét sem tudom, de egy cipőben járunk és ennek köszönhetően hoztuk meg ezt a lehetetlen ígéretet, miszerint amíg be nem merjük vallani az érzéseinket a másik félnek, addig ha egyedül érezzük magunkat vagy csak szükségünk van egy ölelésre, mi ott leszünk egymásnak. De ha valamelyikünk kezd beleszeretni a másikba, akkor ez az egyesség megszünik létezni és mindketten ott folytatjuk, ahol az ismerkedésünk előtt tarottunk.
  - Biztos vagy benne, hogy nem fogsz belémszeretni? - vonja fel a szemöldökét a zöld szemű srác. - Tudom, hogy más személyt zártál a szívedbe, de a lányoknál sose lehet tudni, hogy mi történik, ha belemennek egy ilyen kapcsolatba.
  - Ne légy ennyire elszállva magadtól - forgatom meg szemeim. - Ez csak egy egyedüllét elleni kapcsolat, semmi több - jelentem ki. - Sosem leszek képes beléd szeretni, mert az én szívemet már elrabolták - nézek a szemeibe.
  - Rendben - biccent felém, majd a kezét felemelve nyújtja felém a kisujját. Gyerekes mosoly kúszik az arcomra, majd nevetve teszem én is ezt, miközben egymásba akasztom az ujjainkat.
  - Eküszöm - mondjuk tökéletesen egyszerre.
  Hosszú ideig nem engedjük el egymást, míg a másik szemeit kémleljük. Lehet, hogy baromság ez az egész, de egyedül már nem bírom és senkivel sem beszélhetek erről, mivel a többiek nem értenének meg, ellenben vele, aki pont ugyanolyan helyzetben van, mint én.
  - Harry vagyok - suttogja, hiszen még mindig nem ismerjük egymást. Hiába járunk egy egyetemre, ha a folyosókon csak elsétálunk egymás mellett, anélkül, hogy felfigyelnénk a másikra.
  - Hayley - mutatkozom be én is, majd ajkamat mosolyra húzva hajlok hozzá közelebb.
  - Sose feledd, hogyha megcsókollak vagy megérintelek, akkor én nem téged képzellek magamelé, hanem Summert, te pedig a saját szerelmed. Bármit teszek azt miatta fogom, nem miattad - adja még egyszer a tudtomra, én pedig bólintva jelzem, hogy megértettem. Nem telik egy öt másodperc, amint az ajaki találkoznak az enyémmel.
  Így ismertem meg Harry Stylest, és így lettünk egymás pótlékai vagy micsodái..



Sziasztok! Basszus nem hiszem el, hogy elfelejtettem tegnap kitenni a részt. Na de most itt van, remélem nem haragszotok rám nagyon, csak az utóbbi időben nem igazán voltam jól és még most sem vagyok, na meg a vizsgák is a nyakamon vannak, de annak ellenére még szeretnék írni, mivel imádok, és titeket sem akarlak cserben hagyni. Remélem tetszett a rész és várjátok az elsőt, ami két hét múlva szombaton érkezik. További szép estét!

2018. március 15., csütörtök

Kezdés

Sziasztok! 
De fura újra bloggeren írni. Az utóbbi időben, inkább wattpad volt az, ahol az időmet töltöttem, de mivel itt kezdtem az írásaim, és a design még mindig közel áll hozzám, ha már nem is annyira, mint régen, de mindig úgy gondolom, hogy sokan akkor maradnak egy blogon, ha a kinézetét elfogadhatónak találják. De ennyit erről.
A címből már tudjátok, hogy miről fog szólni ez a bejegyzés. Igaz még nincs olyan sok rész előre megírva, de szépen haladok velük, ami azt jelenti, hogy nagyjából be tudom lőni, mikor lesz annyi megírva, hogy publikáljam a sztorimat, anélkül, hogy később majd hosszú szüneteket kelljen tartsak. De ebben a bejegyzésben, még egy aprócska ízelítő is szerepelni fog az egyik részből csak azért, hogy kárpótoljalak titeket.

  "- Sajnálom - zihálja, miután cuppogva elválnak az ajkaink. Szemeim még mindig csukva vannak, amikor homloka az enyémet érinti. Mindketten nehezen vesszük a levegőt, miközben körülöttünk valószínűleg mindenkinek elakadt a lélegzete. Hát ez van, srácok.
  - Nem gond - pihegem. - Tudod - hajlok a füléhez, hogy senki se hallhassa meg, amit mondani készülök neki - mindig is imádtam a heves embereket.
  - Akkor örülhetsz, mert sokszor lesz ilyenben részed - nevet fel miközben hátrébb húzódik, így számomra rálátást nyújtva Nikkire, akinek az álla a földet súrolja."



2018.05.12.